„Korlátok csak a fejünkben léteznek” – Lubics Szilvia, Lubics György: Másfél nap az élet (2017)

20171009_213948

(Ez én vagyok első nap, amikor megkaptam a könyvet és így örültem neki 🙂

Néhány éve még nem gondoltam, hogy futós könyvről fogok ajánlót írni, mert egyáltalán nem érdekelt a futás, sőt. Kirázott tőle a hideg. Pedig sokan mondták, hogy hosszútávfutó alkatom van, de kinevettem őket és azt feleltem, hogy akkor sem futnék, ha kergetnek. Aztán stresszkezelési céllal idén tavasszal elkezdtem kocogni. 2 km után lógott a belem.  Ezúttal nem akartam feladni, közben kiderült, hogy egy kitartó futótárs lakik a házban, így együtt növeltük a távot, aztán már egyedül is mentek az 5-8 km-ek. Elkezdtem élvezni a futást, először csak azt, amikor hazaértem és éreztem, hogy él a testem, szárnyal a lelkem és a szellemem. Majd azon kaptam magam, hogy magát a folyamatot élvezem, miközben futok. A természetet, az illatokat, az erdőt, az esti futások során a beszélgetéseket, a csendet, a holdat, a csillagokat, a vadak neszét. Azt, ahogy működik a testem, kitisztul a fejem. Hamar rájöttem, hogy mennyi kedves ember űzi ezt a sportot és mennyi izgalmas rendezvényt szerveznek, ahol kipróbálhatja magát az ember. És ezek a futók nem nézik le a kezdőket, azokat, akik lassan futnak. Bátorítják őket. Futottam az autistákért, csapatot szerveztem a koraszülöttekért a Zalaegerszeg-Keszthely távon, futottam 5 km-es, majd nemrég egy 10 km-es versenyen, jövő évi terveimben félmaraton, a két évesben maraton szerepel. Voltak egészségügyi problémáim, de megoldottam őket és amikor tudtam, futottam. Aztán azt vettem észre, hogy Lubics Szilvia jeladóját figyelem meredten a monitort bámulva, amikor a Badwater ultraversenyen indult, később a 2017-es Spartathlon egész csapatáét. Megnéztem az Ultra című filmet, beszippantott ez a világ, majd egy kedves barátom segítségével hozzájutottam Szilvi könyvéhez, amiből már az első megjelenés után nem sokkal egy darab sem volt a webáruházban. Sok munkám volt, nem haladtam olyan gyorsan az olvasással, ahogy szerettem volna, majd – mert semmi sem történik véletlenül – egy megfázás megfosztott pár napra a hangomtól, kicsit ágyba kényszerített, de végre elolvastam a könyvet és írtam róla egy ajánlást. Fogadjátok szeretettel!

„Ha van egy álmod, tegyél érte minden nap!” Talán ez az egyik fő üzenete Lubics Szilva Másfél nap az élet című könyvének, melyet sok személyes és kollektív álomért való küzdelem ihletett saját privát és sportolói élményeiből, s melyet végül férje, Lubics György írt meg olyan pontossággal, ahogy ez felesége szájából sem hangozhatna el őszintébben. A cím szimbolikus jelentése a könyv olvasása során fokozatosan bontakozik ki, nyilvánvalóvá válik, hogy az ultrafutók egyik legnevesebb – Athén és Spárta között 246 km-en megrendezett – versenyének, a Spartathlonnak 36 órás szintideje születés, élet, halál és újjászületés metaforája is egyben. Egy hosszútávfutó számára mindenképpen.

Műfaját tekintve életrajzi könyvről van szó, regényes formában, az elején több idősíkkal, melyek végül szépen összeérnek. Mesél a gyerekkoráról és felnőtté válásáról, szüleiről és nagymamájáról, akitől a kitartását, a megküzdésre való képességét tanulta. Vállalja maximalizmusát, perfekcionizmusát, ami mind tanulmányai, mind a munkája, mind a futás esetében sikereinek egyik kulcstényezőjét jelentik. Egy másik síkon betekintést nyerünk a mindennapjaiba, családi, hivatásbeli életébe, melyekbe második fia születése után kúszik be először szinte észrevétlenül, majd egyre hangsúlyosabb szerephez jutva a futás. A harmadik idősíkban pedig végigkísérhetjük a 2014-es Spartathlon versenyen, átérezve megelőző napok feszültségét, a rajt izgalmát, a különböző szakaszok nehézségeit, szinte látjuk a görög tájat, majd lenyűgözve, meghatottan érünk vele együtt célba. Az idősíkok izgalmas váltogatása, majd kitágítása eredményeképpen a végén minden szál összeér és talán még azok is megérintődnek ettől a különös világtól, mely a futók univerzuma, akik életükben soha nem futottak vagy nem szerették ezt a sportot.

Érdekes sporttörténeti leírások, tájbemutatások, a futással kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdések – edzések, mentális és fizikális felkészülés, versenyek, táplálkozás témákban – színesítik az amúgy is bámulatos személyes (fejlődés)történetet, miközben Szilvivel együtt haladunk a nem kevés szimbolikus jelentést hordozó útján. A magánéletben, a munkában és a versenyeken.

Egyfajta hármas identitás rajzolódik ki Szilviben. A feleség-édesanya, a fogorvos és a futó. Ahogy a futás egyre hangsúlyosabbá válik az életében, úgy folytatnak egyre nagyobb küzdelmet ezek a szerepek egymással, és Szilvi minden erejével az egyensúly fenntartására törekszik, de ez nem mindig könnyű. Óhatatlan a bűntudat, de ügyesen kezeli, tervezéssel, szervezéssel szinte minden megoldható. Feltehetnénk a kérdést, ahogy ő is felteszi, miért nem ad fel valamit a sok tevékenységből? A választ is megadja: mert mindet szereti. Mert ezekkel együtt van egyensúlyban és mert bármelyik hiánya megborítaná ezt. Ezért amikor csak tud, időt tölt a gyerekeivel, úgy építi fel a napjait, hogy mindenre jusson az erejéből, a rendelésre is odaér, szeretik a betegei. Vannak rosszabb napok, nehezebb periódusok, de küzdeni akarásával, kitartásával végül mindig kimászik a gödörből, a mélypontok után – pont úgy, mint a Spartathlon hegyes-völgyes szakaszai után – mindig van kiút, megoldás, új nap, újjászületés. Ahogy szerencsére ez történt a szívbemarkolóan leírt párkapcsolati válságában is, melyről pont annyi szó esik, ami még éppen az olvasóra tartozik.

Szilvi futóidentitása nagyon hangsúlyos. Attól kezdve, hogy a Balatonparton kipróbálja a futást, bámulatos sebességgel jut el a maratonig majd a különböző ultraversenyekig. Kirajzolódik a személyiségének azon aspektusa, ahogy céltudatosan, szilárd elhatározással, áldozatos munkával halad a célja felé és eléri azt, bármiről is legyen szó. A felkészülés komoly fizikai és mentális munkát igényel, semmit nem bíz a véletlenre, mindent aprólékosan megtervez, megszervez. Soha nem adja fel.

Az egészségpszichológiai szakirodalom leírja, hogy napi 30-60 perc mozgás rendkívüli módon hozzájárul egészségünk megőrzéséhez, illetve a betegségek megelőzéséhez. Csökkenti a stressz okozta ártalmakat, védi szívünket, keringésünket, idegrendszerünket. Igen ám, de vajon az olyan extrém igénybevétel, mint az ultrafutás, mit tesz a testünkkel? Mindenesetre a futók inkább a lélektani hozzáadott értékével, a bejárt (lefutott) úttal, a sikerekkel, a kitartásra neveléssel, önismereti munkával, stb. magyarázzák, miért is vált a hosszútávfutás életük nélkülözhetetlen részévé. Szilvinél azért érzékelhető, hogy két végén égeti a gyertyát, és felmerül a kérdés az olvasóban is, hogy vajon ezt meddig lehet bírni, vajon mi lesz, ha nem futhat majd. Valószínűleg utolsó lépteiig futni fog.

Akkor is ez élteti a megszállott futókat, ha közben fáj, ha mélyek és hosszúak a holtpontok, melyeket futóberkekeben „fal”-nak hívnak. Mindenki más taktikát alkalmaz a „fal” leküzdésére, Szilvinek erre is előre megírt terve van, nem lelkizik, mantrázik közben, a cél lebeg a szeme előtt, a felkészülés és a megelőző versenyek leküzdött nehézségei. Folyamatosan keresi, tágítja teljesítőképességének határait. Vajon meddig tágíthatók ezek?

Azt mondják, ahogy Alan Sillitoe könyvének címe is erre utal, a hosszútávfutók magányosak. Részben persze, hiszen egyedül vágnak neki a távnak, egyedül futják végig, sokszor befelé fordulva, önmagukkal harcolnak. Másrészt egyáltalán nem magányos műfaj ez mégsem. A futók közössége egy támogató, befogadó és elfogadó közeg, közösségformáló ereje vitathatatlan. Szilvi rengeteg barátot szerzett a sport segítségével, de aki a legodaadóbban, támogatóan végigkíséri őt, az Gyuri, a férje.

A könyvből szépen kirajzolódik, hogy az ultrafutás nem csupán egy sport, sokkal több annál. Életforma, ami válhat az élet értelmévé, segíthet a magány és a halálfélelem legyőzésében, melyek legnagyobb egzisztenciális szorongásaink, ahogy Irvin D. Yalom megfogalmazza. A futás rendszert hoz az életbe, hiszen a fejlődés eléréséhez tervezésre van szükség, az edzések, versenyek is tervezettek. Kitölti a lelki ürességet, a hosszú versenyek során a futók gyakran szinte módosult tudatállapotba kerülnek, a sikeres teljesítés, az eredmények eufóriát hoznak, amihez nem nehéz hozzászokni. Szilvi meg is fogalmazza, hogy a futás tud olyan is lenni, mint a narkó. Vitathatatlan, mégis jobbfajta addikció ez, mint a kémiai szerektől való függés. Aki teljes odaadással csinálja, könnyen eljuthat általa önmaga mélyebb megismeréséhez és a spiritualitáshoz is. Mégis érezzük, nem könnyű megtalálni azt a határvonalat, amikor nem a sikerért, hanem a futás öröméért végzik ezt a tevékenységet.

szilvi1

(A kép forrása: http://www.nlcafe.hu/szinkronban_cikkek/20161031/ultramaraton-lubics-szilvia-futas/)

Szilvi szeretne példa lenni, anyukáknak, nőknek, férfiaknak, családoknak, mindenkinek. „Határok csak a fejünkben léteznek” – mondja. Számos előkelő helyezést elért nagy ultrafutó versenyeken, kapott különböző díjakat, elismeréseket, pl. Nagykanizsa városától, ill. a Zala Megyei Önkormányzattól, és megkapta a Magyar Köztársaság Becsületrendjét is, melynek odaítélésében talán benne van az egész eddigi életútja, sportmúltja és példamutatása az emberek számára. Sokaknak jelent példaképet, olyanoknak, akiknek talán ő adta meg a lökést ahhoz, hogy mozogni kezdjenek, hogy váljanak meg káros szenvedélyeiktől. Tudjuk már azt is, hogy 2017. őszén hetedik alkalommal teljesítette sikerrel a Spartathlont.

A könyv fő üzenete tehát az, hogy ha álmodunk valamit, próbáljuk ki magunkat benne, tegyünk érte, hogy megvalósuljon. A küzdelmek és fájdalmak elviselése erősebbé tesz bennünket, megerősíti az önmagunkba vetett hitünket, míg a feladás óhatatlanul csalódáshoz vezet, mely negatívan befolyásolja önértékelésünket. Tehát ha bármi érdekel bennünket, amit szívesen csinálnánk – itt nem csak a sportról van szó – vágjunk bele, hiszen nem a könnyebb utak és az önsajnálat, hanem a küzdelem és befektetett munka vezet eredményhez.

„Megint kicsit messzebb merészkedek, ismeretlen távolságokig. És tudom, hogy onnan visszanézve máshogy látom majd a világot.” (Lubics Szilvia: Másfél nap az élet)

Kiss Éva, 2017.10.28.

Advertisements

Leave a comment

Filed under Uncategorized

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s