Ma tartottam egy kis kitérőt a Márai novellák között, aminek egyszerű oka az volt, hogy a könyv nem fért a táskámba, így az e-book olvasót süllyesztettem bele. Aztán ahogy várakoztam az SZTK-ban, eszembe jutott, hogy a barátnőm ajánlotta ezt a könyvet, hogy mennyire sodró és milyen mellbevágó. Nekem ma pont erre volt szükségem, hogy egy történet magával sodorjon. Sikerült.
Egy rákbetegségben szenvedő asszony az utolsó napjára ébred. Tudja, érzi, hogy nincs tovább. Ezzel indul a kisregény, amiből azt hihetnénk, hogy a szokásos betegségtörténet egy variációja következik. Aztán nagyon meglepődünk, ahogy feltárul a nő és családja élete, kegyetlen sorsok, brutalitás, fordulatok, feszültség az utolsó mondatig. Felveti – sok egyéb között – a kérdést, hogy melyik a tragikusabb: a beteg test vagy a beteg elme…
Bűn lenne leírni a történetet, javaslom inkább olvasásra, nem hosszú, de annál ütősebb.
Kultúraterápia 